Bukszus

Az örökzöld puszpáng vagy bukszus kertészeti és faipari szempontból elterjedt cserje. A növény latin neve (Buxus sempervirens) is a cserje örökzöld jellegét hangsúlyozza. Ismert elnevezései még a kuruspán, kruspán, pispáng,  pucpangfa. A bukszus Dél-Nyugat-Ázsia, Észak-Afrika, Dél-Európa szubtrópusi területein honos, ahol erdőalkotó fafaj, Magyarországon termesztik, gyakran ültetik díszkertekbe, parkokba, elvadulhat.

A bukszus 2-4 m magas cserje vagy kis méretű fa. Levelei fényesek, bőrneműek, alakjuk hosszúkás tojásdad, a hajtásokon átellenesen helyezkednek el. Fája kemény, kérge szürkés színű.  A puszpáng a tavaszi hónapokban virágzik, április-májusban bontja apró sárga virágait, melyekből később toktermése fejlődik, apró magja fényes, fekete. Minden része mérgező! Fája igen értékes: ez az egyik legkeményebb iparban használt fa, sűrűsége nagy, szerkezete finom, homogén. Előállítása nehéz, mivel növekedése igen lassú, lassan szárad, kis méretű fává nő csak és az időjárás viszontagságai, valamint a gombás betegségek ellen sem túl ellenálló. A bukszus kertészeti jelentősége még nagyobb: ennek oka, hogy örökzöld, tetszetős, tömör, jól metszhető bokrot fejleszt, ráadásul környezetére sem túl igényes. Nedves, jó vízáteresztésű talajon, félárnyékos helyen érzi jól magát. Dugványozással szaporítható, ápolása könnyű. A bukszus nélkülözhetetlen eleme a barokk és reneszánsz kerteknek, nyírott sövénynek gyakran ültetik, örökzöld hajtásai pedig fontos virágkötészeti alapanyaggá teszik. Üde, mélyzöld színét szárazon is megtartja, így az egyik legtartósabb szárazkötészeti alapanyagok egyike, kültéri koszorúk, csokrok, tavaszi díszek készülhetnek belőle. A bukszust a tavaszi-nyár eleji időszak kivételével egész évben vághatjuk, frissen célszerű koszorúba kötni, feldolgozni.