Tatár sóvirág

A sóvirágok tengerpartok, szikes területek virágai. Nevüket onnan kapták, hogy különleges sókiválasztó mirigyeik révén olyan élőhelyeken is megtalálhatóak, ahol más növények nem élnek meg. Mirigyeikkel képesek kiválasztani a talaj magas sótartalmát és vizet felvenni a talajból. A sóvirág köznyelvben elterjedt elnevezései is erre utalnak: sziki lapu, sziksaláta, lelleg.

A sóvirágfélék közé tartozó évelő faj a tatár sóvirág vagy évelő sóvirág (Statice tatarica v. Goniolimon tataricum), mely jellegzetes gömbölyű alakjáról és fehér, felhőszerű virágairól könnyen megkülönböztethető a többi színes sóvirágfajtól. Fényigényes, szárazság-, fagy- és sótűrő növényfaj. A tatár sóvirág Európa dél-keleti részén, Nyugat-Szibériában és Észak- Afrika területein honos, Magyarországon az Alföld homokos, szikes területein termesztik.

A tatár sóvirág erőteljes növekedésű, szívós növény: gyökérzete mélyre hatoló, szára bőven elágazó, gömbszerű, magassága 30-40 cm magas, átmérője 60-80 cm. Tőlevelei hosszúkás-lándzsásak, bőrneműek, kopaszok, a talajra simulnak, szárleveleket nem fejleszt. Az évelő sóvirág virágai oldalra hajló, elágazó fűzérben nyílnak júniustól. A virágok aprók, sziromlevelei fehéres-rózsaszínes árnyalatúak.

Az évelő sóvirág szaporítása hagyományosan palántaneveléssel történik, de az idősebb növényeket kisebb tövekre szétszedve is létesíthetünk új állományt. Vágása teljes nyíláskor történik, amikor a virágok rózsaszínes árnyalatúak. A későn vágott sóvirág barnul, rövidebb ideig eltartható. Szárítása fénytől védett helyen csokrokba kötve történik.