Gilisztaűző varádics
A gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare) gyakori vadontermő növény. A magyar nyelvben több köznapi elnevezése is ismert: mezei mimóza, varádicskóró, gilisztavirág, fádalomfű. A gilisztaűző varádics Európában, Ázsiában és Magyarországon is gyakori, őshonos faj. Nedves élőhelyeken fordul elő: ártéri magaskórós társulásokban, mocsaras terülteken, nedves réteken, erdei vágásokon és útszéleken, gyakran gyomosít.
A gilisztaűző varádics évelő, lágyszárú faj. Szára 80-150 cm magas, felálló, gyakran pirosas színű, a felső részén elágazó. A varádics levelei hosszúak (10-15 cm), szárnyasan szeldeltek, váltakozva helyezkednek el a száron. Virágai aranysárga lapított, gombszerű fészkes virágzatok, dús sátorvirágzatban nyílnak júliustól októberig. A varádics levelei és virágai egyaránt aromás, fűszeres illatúak megdörzsölve.
Főként gyógynövényként ismert és alkalmazott növény a gilisztaűző varádics. Virága és herbája illóolajat, gyantát és keserűanyagot tartalmaz. A hagyományos gyógyászatban emésztési rendellenességek, gyomorfájás, álmatlanság ellen fogyasztották a varádics teáját, alkoholos kivonatával pedig reumát és visszeret kezeltek. Bizonyítottan hatásos bélféregűző – neve is innen ered. Manapság azonban csak az állatgyógyászatban használják e célból, mivel illóolajának egyik komponense toxikus: máj- és emésztőszervi panaszokat okozhat. A biológiai gazdálkodásban rovarriasztó szerként (hangya és krumplibogár ellen) és komposzt oltásra használják a varádicsot. Jó vízellátású, nedves talajon és meleg fekvésben jól érzi magát a gilisztaűző varádics. Magvetéssel vagy tőosztással szaporítható. Ritkán termesztik, ámbár magas termete és aranysárga virágai miatt jól mutat vegyes virágágyakban és kertekben. Hagyományos festőnövényeink egyike a varádics: virágai sárgás színt adnak a fonalnak, textilnek. Színét szárítva is tartósan megőrzi: a nyílás kezdetén vágott virágok élénksárga színűket megtartják, később vágva azonban könnyen barnulnak. Természetes módon szárítandó.