Boglárka

Egyik első, tavasszal kapható virágunk a boglárka, mely színpompás, nagy virágaival és üde zöld leveleivel évszakának minden báját magában hordozza. A boglárkafélék (Ranunculus nemzetség) latin neve a rana -béka- szóból ered, s a növény azon tulajdonságára utal, hogy csak az állandóan nedves, nyirkos talajon érzi jól magát, akárcsak névadója. Dísznövényként és vágott virágként az évelő ázsiai boglárkát (Ranunculus asiaticus) ültetik, mely fagyérzékeny, így nálunk leginkább egynyári növényként tartják. Körülbelül 20-50 cm magasra nő meg, tavasszal gumójáról hajt ki, melyen jellegzetes apró, húsos, karomszerű gyökerek vannak. A boglárka levelei szeldeltek, színük üdezöld, formájuk petrezselyemre, zellerre emlékeztető. Virágait tavasz közepétől hozza, melyek nagy méretűek, tömöttek, bazsarózsára emlékeztetőek. Számos színben kapható a boglárka: piros, sárga, narancssárga, rózsaszín, fehér és ezek különböző árnylatai; de léteznek egyszerű és duplaszirmű fajtái is. Virágzás után a levelek elszáradnak, visszahúzódnak, a növény pihenő állapotba kerül következő tavaszig. Az egész növény mérgező.

A boglárka napos helyen és jó vízáteresztő képességű talajon érzi jól magát. A virágzás ideje alatt nem túl magas hőmérsékletet és állandóan nyirkos talajt igényel. Az elnyílott virágokat folyamatosan eltávolítva meghosszabbíthatjuk a boglárka nyílását. Tartása nem könnyű, mivel gumója a pihenőidőszakban száraz, hüvős helyet igényel, könnyen rothad, így nehezen teleltethető át. A boglárkát gumója szétszedésével vagy magvetéssel szaporíthatjuk.

Sokoldalúan felhasználható virágos növény: friss virágaival színes tavaszi, alkalmi és esküvői csokrokban találkozhatunk, népszerű, tavaszi balkon- és konténernövény, sőt mi több, szárítható is. A boglárka virágait kinyílott állapotban kell virágfejjel lefelé felkötve megszárítani, így élénk színüket sokáig megőrzik, sokszirmú virágai pedig jól mutatnak romantikus asztaldíszekben és koszorúkban.